Autista gyermekekkel élni

Dórinál 5-6 évesen az a korszak volt mikor gondolkodás nélkül mindenkivel szóba állt, mindenkit hazaköltöztetett volna és akár meg is ölelt idegeneket.

Aztán 7 évesen ezek szép lassan eltűntek. Mondhatni közömbös lett az emberekhez, nem közeledett hozzájuk sem túlságosan, sem pedig túl nagy távolságot nem tartott.

Jelenleg 8 éves Dóri és körülbelül nyár közepe óta pánikrohamot kap, ha túl közel megy hozzá egy idegen.
Dóri szavaival élve " Nagyon beijedek és nagyon furcsa leszek ha valaki a körömbe megy "

Ilyenkor mikor pánik rohama van az egész teste remeg, látni hogy teljesen begörcsöl, tekintetét takarja és sokszor sírógörcsöt kap.

Sajnos ezek a helyzetek olykor elkerülhetetlenek, hiszen muszáj közlekedni. Viszont akik ilyenkor kiváltják nála ezt azok szinte mindig észre veszik, hogy valami nincs rendben. Mégis próbálják teljesen figyelmen kívül hagyni.

Ilyenkor egyedül azt tehetem, hogy ha tudok leszállok és inkább sétálunk. Közben meg próbálok Dórival beszélni, hogy kicsit kimozdítsam ebből az állapotból. Idővel aztán persze megnyugszik Dóri.

Dóri osztályfőnöke azt mondta ez tipikus az autizmussal élőkre, és azért lehetséges mivel változó korba lépett. Azt viszont hogy mitől is alakult ki nála, vagy meddig fog ez tartani azt pontosan nem tudni. Sajnos ez nem olyan, hogy egyik pillanatról a másikra meglehessen változtatni.

Csillánál szintén jelen van ez mikor közlekedünk. Egyszerűen olyan erős dührohamokat kap, hogy volt mikor leakart szállítani a buszvezető. Ilyenkor persze a többi utas megjegyzéseit nem is érdemes figyelembe venni, hiszen épp elég rájuk figyelni. arra, hogy ne okozzon magában kárt ilyenkor.

Mióta vissza kényszerültünk ismételten a babakocsiba azóta csökkentek ezek, hisz megtudja tartani a saját terét. Viszont örökké csak nem lehet babakocsiban.

Ezért próbálom majd minél előbb megszerezni a jogosítványt, hogy legalább ennyivel könnyebbé tegyem számukra az életet.