Autista gyermekekkel élni

Sajnos még december elején meghalt Mama, akit nagyon szerettünk.
Dóri december közepén tudta csak meg és azóta is hullámzóan van. Ami jelen esetben természetes, hisz nagyon hiányzik neki és ekkor nehéz megnyugtatni mikor rágondol.

Mikor Dóri megtudta a Mama halálát akkor este megálmodott egy egészen részletes temetést.
Azt hogy a mamát betették egy fa dobozba, közben képeket mutattak róla és betették a földbe. Ezután rászórták a földet.
Elmondtam neki, hogy ezt temetésnek hívják. Azt hogy csak a teste az és ezért teszik így a földbe, hogy majd ott meglátogathassuk és virágot vigyünk neki, és beszéljünk hozzá ha szeretnénk.

Azóta én is és az iskolában a pszichológus is sokat beszélt vele erről. Állandóan a temetésre gondolt Dóri. Az foglalkoztatta, hogy dobozos ( koporsós )  temetés lesz-e, ha igen meglehet-e majd ölelni? Nagyon megakarja még ölelni!

Ezen a héten tudtam meg, hogy ma lesz a temetés. Mivel úgy gondolom, hogy joga van Dórinak a döntéshez, ahhoz megmondja mit is szeretne, ezért Dórit megkérdeztem még mindig szeretne-e majd részt venni a Mama temetésén. Amire ő határozott " Igen " választ adott. Erre csak annyit mondtam neki, hogy rendben ott lehet és hogy pár nap múlva lesz.

Nem akartam neki pontos időpontot mondani, hogy ne stresszeljen nagyon rá.
Időközben annyit elárultam neki, hogy majd pénteken nem megy majd iskolába, de ő még ekkor sem sejtette.

Ma én hajnali 4:40-kor keltem, hogy mire ők felkelnek, addigra minden kész legyen.
Dóri csak 5:40 körül ébredezett és még mindig nem sejtette, de talán nem is akarta sejteni. Pedig sosem vesz fel fekete inget és mégsem furcsálta, hogy csupa fekete ruha van kikészítve.

Megreggeliztettem és utána fogmosás, majd leültettem az ágyra. Megkérdeztem:
- Dóri emlékszel, hogy pár napja említettem neked, hogy nemsokára lesz Mama temetése?
- Igen
- Tudod az ma lesz, csak nem szerettem volna, hogy sokat idegeskedj miatta.
Még mindig szeretnél rá eljönni?
- Igen
Megölelhetem majd?
- Nem fogod tudni megölelni, csak engem ölelgethetsz majd.
Emlékszel hogy kérdezted dobozos temetés lesz-e?
-Igen
-Már tudom, hogy nem dobozos temetés lesz. Olyan lesz hogy Mamát porrá alakítják és egy ekkorra dobozban lesz. ( kb 15-20 cm-es magasságot mutattam a kezemmel ) Ezt urnás temetésnek hívják.
- De nekünk nem ekkora kell!
- Tudod mivel porrá alakítják így nekünk ekkora is elég lesz majd.
-És azt is a földbe elássák?
-Nem tudom. Tudod erre többféle megoldás is szokott lenni
-Akkor hazahozhatjuk majd?
- De, édes vagy!-közben jól magamhoz öleltem-Nem tudom Kicsim.
-De te mondtad többféle képen is lehet. Akkor nem hozhatjuk haza?
-Nem tudom. ez nem rajtam múlik.
De tudod a Mama mindig szeretett!
-Nem szeretett! Szeret!

Persze a beszélgetés azért nem zajlott le könnyek nélkül, viszont mindenképpen úgy éreztem meg kell vele beszélni.

Mikor oda értünk a temetőbe, akkor ott vettünk koszorút, amit Dóri választhatott ki és a szalagra is ő írt rá.

Közben dédpapával is találkoztunk és szép lassan elmentünk oda ahol az urna volt elhelyezve. Itt az urna elé tettük a koszorút és Dóri nem tudta visszatartani a könnyeit. Ezért míg a többiek meg nem jöttek addig kicsit kimentünk.

Mikor megérkeztek a többiek, akkor pár perc csenddel és közben az Ave Maria szólt.
Ezután a kocsihoz vitték az Urnát, majd szép lassan elsétáltunk az urna végső helyéig.

Ott befalazták és ismételten pár perc csenddel emlékeztünk meg Mamára.


Dóri egészen estig megint nem sírt. Persze megérthető hogy feltörnek benne az érzelmek. Hiányzik neki a Mama.
Nekem is hiányzik. Ráadásul nem nagyon van kivel megbeszélnem. Egyedül vagyok és a lányoknak is az kell hogy erősnek lássanak. Ami talán a könnyebbik dolog. A nehezebb része az egyedül lét. Magamban tartani a gondolataimat, az emlékeimet és vele együtt az érzelmeimet.  

Mindig nagyon szerettük és szeretni is fogjuk, mert emlékeinkben örökké élni fog!