Sajnos a halálra senki sem tud felkészülni. Mindegy, hogy gyermek vagy felnőtt az illető.
Mert hiába tudjuk azt ha valaki nagyon beteg az előbb utóbb meghal, és tudjuk számára az a megváltás nincsenek fájdalmai már. Viszont akkor is a hiánya nagyon fáj, az ember folyamatosan csak rá gondol és cikázó gondolatok közepette próbálja magát győzködni, hogy jobb már neki..
Szeretett Nagymamám, aki Dórinak és Csillának a Dédnagymamája 2014.december 9.-én 17:30-kor meghalt.
Érdekes módon akkor abban a pillanatban nagyon feszült lettem, majd pár órával később kaptam az üzenetet, hogy meghalt. Bizonyára megérezhettem valamit.
Akkor mikor megtudtam, Dóri még nem tudhatta meg, mivel épp nagyon rosszul érezte magát lelkileg.
Sajnos más okokból kifolyólag teljesen kikészült, napokig csak sírt. Szóval ezt a hírt már biztosan nem bírta volna el. Így nekem is erősnek kellett mutatkoznom mikor ott volt, mikor meg este lett és már aludt, vagy épp mentem érte, vagy mikor csak kis időm volt hogy nem volt mellettem. Akkor persze én se bírtam már a könnyeimet visszatartani.
Azzal próbáltam feldolgozni, hogy írtam róla Facebook-on mivel megbeszélni senkivel sem tudom. Így két nappal a hír után ezt írtam:
"
Drága Mama! ( Anna Csontosné )
Mindig azt mondom Dórinak ne azt nézzük mi nincs, hanem annak örüljünk mi van.
Persze valljuk be ebbe a helyzetbe nagyon nehéz, de talán valahol könnyebb is hogy tudom nincsenek már fájdalmaid.
Folyamatosan rád gondolok, próbálom amennyire csak lehet pozitívan látni a dolgokat.
Mert vannak dolgok amiknek örülök úgy mint, hogy:
-Örülök, hogy a lányaimat megismerhetted. Mert tudom régebben nem is gondoltad volna, hogy egyszer majd Dédnagymama leszel. Te még is az lettél és imádnak a lányaim úgy mint én és Te is minket.
-Örülök, hogy nemrég elbúcsúzhattál a lányoktól. Mert mikor legutóbb találkoztál velük én tudom hogy azok a búcsú szavai voltak már.
-Örülök, hogy ezen a napon mikor elbúcsúztál tőlük mindkét lány elmondhatta mennyire szeret. Még Csilla is aki jóformán nem beszél, azt mondta Neked " sze mama " ( szeretlek mama )
-Örülök mikor a kórházba bementem, pont jókor mentem, hogy segíthessek Neked.
-Örülök, hogy még én is eltudtam Tőled köszönni a kórházban és még ott is láttam mosolyod.
A gondolataimban, az emlékeimben mindig velem és lányaimmal maradsz majd. Mi biztosan nem felejtünk el. Te voltál gyermekkorom legfontosabb szereplője és örökké szeretni fogunk, még ha nem is vagy már közöttünk.
"
Míg Dóri mellettem volt addig mosolyogtam és próbáltam helyre rázni a kis világát.
A problémájára tanárával közösen próbálunk megoldást találni.
Tegnap végre volt egy nyugis napja, végre nem látszódott az a probléma. A dédpapájához átmentünk és bár tudta azt hogy Dóri még nem tudja és megszeretnénk várni a csütörtököt, hogy túl legyen az Iskolai Karácsonyi műsoron. Viszont pár perc beszélgetés után még is elmondta Dórinak. Ami érthető, hisz őt is mélyen érintette a mama halála. Dórit én megkértem ne kérdezze meg hogy van mama, amit Dóri be is tartott. Dóri csak azt kérdezte meg hol van és mikor jön. Erre papa sem tudta vissza tartani, így el lett mondva Dórinak.
Dóri nagyon sokat sírt, eleinte nem is reagált arra hogy szólunk hozzá. Mondtuk neki hogy most jobb neki, már nem fáj semmije és hogy fent van a csillagok között. De a mama lesz most az ő védőangyala és így mindig vele lesz majd. Mindig látja majd és attól mert nem tudjuk úgy megölelni, attól még velünk lesz, sokat gondolunk majd rá és beszélhetünk is róla.
Nagyon nehezen kicsi időre megnyugodott, körülbelül míg haza értünk.
Itthon tovább sírt, de már beszélt is.
Ezeket mondta:
" Én még nem készültem fel erre "
" Miért pont neki kellett meghalnia "
" Miért nem szólt, hogy megfog halni? "
Pont tegnap délután mesélte Dóri, hogy az iskolai karácsonyi műsor egyik része lesz az, hogy egy kisfiúnak beteg a mamája és azt kéri Jézuskától gyógyítsa meg és a Jézuska meg gyógyította a kisfiú mamáját. Ebből a történetből eredő gondolatai:
" A Jézuska miért nem gyógyította meg? "
" Én tehetek róla? Mert nem írtam neki ( Jézuskának ) elég hamar levelet, hogy gyógyítsa meg mamát "
További aggodalmai:
" Én is megfogok halni? "
" Anya te, vagy Csilla, vagy apa, vagy a családom is megfog halni? "
" Csilla még nem tudhatja meg! Ő még nagyon kicsi, majd ha csak felnőtt lesz Csilla akkor mondjuk meg neki "
Este nehezen, álmában is sírdogálva aludt.Aztán reggel sírva elmesélte mit álmodott.
Azt hogy a mamát betették egy fa dobozba, közben képeket mutattak róla és betették a földbe. Ezután rászórták a földet.
Elmondtam neki, hogy ezt temetésnek hívják. Azt hogy csak a teste az és ezért teszik így a földbe, hogy majd ott meglátogathassuk és virágot vigyünk neki, és beszéljünk hozzá ha szeretnénk.
Még reggel is sokat sírt és közben mondogatta:
" Csillának ugye nem mondjuk meg? Nem tudhatja meg, még túl kicsi! "
" Tudom, hogy jobb neki, mert nem fáj már neki, de Nagyon Hiányzik "
" Nagyon Hiányzik és szeretném megölelni "
Útközben:
" Mi lesz az ha elrontom a Karácsonyi Ünnepséget azzal, hogy nem bírom ki sírás nélkül? "
" A tanárok leszidnak majd ha sírok? Mert nem szeretném elrontani az ünnepséget, csak nagyon nehéz mikor eszembe jut, hogy ne sírjak. "
" Mikor megyünk majd a temetőbe? "
Persze próbáltam meg nyugtatni és minden kérdésére válaszolni. Mert mikor erről beszélünk mindig sírdogálva beszél, ami teljesen érthető.
Az iskolai Karácsonyi Ünnepségtől azért tartok egy kicsit, hogyan fogja majd bírni és ha mégsem bírja végig akkor ne hibáztassa magát.
Látom rajta, hogy próbál nagyon erős lenni. Sokszor kérdezte tőlem " Anya ugye egyre jobban kezelem "
Próbál mosolyogni, de látni hogy ez még nem igazi mosoly.
