Autista gyermekekkel élni

Autizmusban van egy téma amiről a szülők többsége sem sorstársaik, sem pedig a gyermek kezelőorvosa előtt nem beszél.
Pedig ez ugyanúgy az autizmus velejárója és nagyon sok autizmussal élőt érint. Van akit kevésbé és van akit erősebben, de valamilyen szinten biztosan jelen van. A szülők pedig a téma kényessége miatt nem beszélnek róla.

Pedig erről épp olyan fontos beszélni, mint bármely más tünetről vagy velük adódó problémáról.

Ez a téma az intimitás és saját testszagukkal kapcsolatos.
Ilyenkor sokan mondhatják majd, hogy az intimitás téma biztosan csak a kamasz és fiatal felnőtteket érint, pedig ez egyáltalán nem így van. Ugyan úgy mint hogy ez nem csak a fiúkat hanem a lányokat is ugyanúgy érinti.

Mert bár minden autit más korban kezd el érdekelni, de mindegyiket elkezdi érdekelni. Ez a más kor lehet akár egész fiatalon is. Jelen esetben Csillánál 2,5 éves kora körül kezdődött és nem ő az egyetlen ilyen fiatal autizmussal élő akiről tudok. Sőt van aki már 18 hónaposan érintett ezen a területen.

Itt gondolom sokan meglepődnek hisz vajon mit csinálhat akár egy 18 hónapos gyermek. Ami nagyon fontos, hogy nem baba hanem egy kis ember, akinek vannak saját gondolatai és tettei is.

Ilyen esetekben általában a szülő hiába tilt, hiába teszi arrébb a kezét, ez a kis ember úgy is kijátssza a felnőttet.

Mit is tesz pontosan?
Van aki úgy fogalmaz csak felfedezi saját testét, van aki úgy hogy játszik magával, van aki felnőttekre való szakszóval él. Viszont nem a  szó számít, nem az hogyan fejezzük ki hanem csak az számít mit is tehetünk ilyenkor.

Nálunk 26-27 hónapos kora óta szobatiszta Csilla és bizony nyáron nincs harisnya, ami néha eléggé furcsa helyzeteket produkált. Mint mikor sétáltunk és azt vettem észre hogy a kis bugyijában matat mikor épp a babakocsiban ült. Nálunk a szoknya és a vékony takaró valamennyit takart, de persze próbáltam elvenni a kezét és mondani hogy ezt ne csinálja. Ilyenkor mindig próbáltam elterelni, de előbb utóbb vissza vissza tért mikor nem rajta volt a pillantásom.

Itthon általában egy kis bugyit hagy csak magán, de ez is a jobb eset. Hisz sokszor egyik pillanatról a másikra attól is megválik. Én meg újból és újból visszaadom rá.

Sokszor mikor magával játszik utána szaglássza is magát. Mert az autik valamiért szeretik érezni a saját testszagukat. Ők ezt nem azért csinálják mint amit egy felnőtt gondolna, és sokszor bár tudják nem szabad de mégsem tudják megállni. Maximum csak addig elteszi a kezét míg a szülő oda néz és próbálja titokban tartani.

Sokak azt mondják, hogy az a legjobb ha hagyják és nem tiltják. Vagy az ha megtanítják neki, hogy mondjuk csak a szobában az ágyban szabad.

Szerintem ez is egy olyan terület amit meg kell próbálni megtanítani, hogy ezt nem szabad. Csillával ezen a területen a kezdetekhez képest sokat haladtunk, mert bár leveszi a bugyiját, sokszor oda-oda nyúl és szaglássza utána a kezecskéjét, mert egyszerűen csak valamiért muszáj ott lennie a kezének.
De már nem játszik úgy vele mint az elején, és már kevesebbet is csinálja .Tehát fejlődött benne és próbál haladni ebben. Igaz ehhez nem 1 nap és nem 1 hét kellett hanem jóval több, és persze következetesen ugyan azt kell mondani és tenni. Tehát ez is fejleszthető, és szerintem arra kell törekedni, hogy minél kevésbé ragaszkodjon ehhez a kényszeres viselkedéshez.

Nagyobbiknál 6 évesen volt egy ilyen rövidebb időszak, de még elején észre vettem és elmagyaráztam neki hogy ez nem jó a testének. Ő még egy kicsi gyermek és nem szabad. Persze megkérdeztem azt is miért teszi, de mindenre adtam neki választ és ezután úgy kellett aludnia, hogy a kezét a takaró fölé tette. Így pedig mivel mindig volt egy adott távolság ezért könnyebb volt neki is megállnia és nem folytatni ezt a kényszerességet. Igaz itt is hónapokig mindig szólni kellett mikor alvás idő volt hogy kezek a takaró fölé, de már nem kell szólni neki és nem is próbálkozik.

Sóval ha az orvosnak vagy sorstársainknak nem is merünk erről beszélni, mert talán sokan szégyenlik és azt hiszik valamit rosszul csináltak, vagy rosszul nevelték a gyermeket és azért csinálja. Ez nem így van. Mindent jól csináltak és ez is az autizmusból eredően van. Viszont a gyermeket meg kell próbálni rávenni, hogy ne csinálja. Ami a nagyobbaknál biztosan könnyebb, de ehhez ugyan úgy segítségre van szüksége a gyermeknek.

Segítségre abban van szüksége, hogy mi jó és mi rossz, miért nem szabad csinálni és segíteni figyelmeztetni mikor éppen csinálja, hogy ezt ne tegye. 

Mert ha épp azzal játszana hogy konnektorba dugja az ujját vagy bármijét nyilván azt sem hagynánk neki.

Ha majd kamaszként vagy felnőttként eljön az idő, akkor bőven elég elkezdenie felfedeznie a dolgokat. Viszont ha úgy állunk hozzá, ááá ezzel nem árt senkinek és had csinálja. Akkor nem tudja megtanulni azt hogy nem szabad, mert nem tanítottuk meg rá.

Mert igen is a szülőknek kell tanítani őket ezen a téren is, ezért üljünk le velük és olyan természetesen beszélgessünk erről is mintha a kocsik márkájáról, a kedvenc meséjéről vagy épp arról beszélnénk vele hogy mi történt aznap vele.

Nem megfélemlíteni kell, nem ráordítani hogy hagyja abba, de nem is ráhagyni. Hanem szépen lassan megtanítani és megbeszélni vele. Tudom vannak olyan autik akikkel nem lehet majd megbeszélni, de a többségükkel igen is meglehet beszélni, csak sokszor könnyebb a szülőknek ráhagyni.

Természetesen mindenki a gyermek korának megfelelő szinten beszélje meg.
Ha a kényszeresség megszűnik a gyermeknek is jobb lesz majd.