Mivel Csilla kis karácsony manó, azaz egész évben karácsonyi mesék és filmek a kedvencei és nagyon várta már a díszeket. Így idén az eddigi karácsonyoknál jobban feldíszítettük a lakást, és a szokásostól eltérően nem 24.-én hanem már hetekkel előtte elkezdtük díszíteni.
Minden napra jutott valami kis apróság amikkel a lakást díszítettük. Ennek persze mindig nagyon örült Csilla és aki csak jön azoknak egyesével mindent megmutat a lakásban.
Ilyenkor mikor jön valaki, akkor egyszerűen megfogja a kezét vagy a ruháját és a lakásban percekig fel alá rohangál vele, hogy mindent megmutasson. Szerencsére igen megértőek akik jönnek, így elfogadják és próbálnak Csillával lépést tartani.
Vendégek csak szépen beosztva jöhettek, mert a túl sok ember nagyon zavarja őket, de főként Csillát.
Azért sokat segít ilyenkor hogy a vendégek jönnek hozzánk és nem mi megyünk a vendégekhez, mert " hazai terepen " jobban biztonságban érzik magukat és így nincs kiakadás, dühroham. Csak meg kell várni míg ők közelítenek a vendégekhez.
A Karácsonyfa december 24.-én lett felállítva, mert mi mindig így csináljuk. Egy körülbelül 6 éves műfenyőfát szoktunk közösen összerakni. Ők segítenek kiválogatni az ágakat, hogy melyiket hova kell rakni, és mikor kész akkor együtt díszítjük fel a fát.
Idén lett egy külön kiskarácsonyfa is, amit jóformán Csilla egyedül díszített fel.
Miután kész lettek a Karácsonyfa díszítéssel, akkor még kicsit gyönyörködhettek benne, majd míg épp kimentek mosdóba addig a Jézuska is megjött. Amit csengettyű szó jelzett nekik.
Próbálok mindig olyan ajándékokat adni nekik amiknek örülnek. Ez sikerülni is szokott, csak sajnos sokszor az örömök és a játékok iránti érdeklődésük csak pár napig tart és utána csak a polcokon porosodnak.
Idén a legtöbb ajándék az olyan lett amit közösen tudnak használni, hogy kicsit az együtt játszást is jobban gyakorolják.
Idén leginkább amit nem csak karácsonykor, hanem azóta is használtak és játszottak vele az a játékkonyha.
Bár Csilla azt is előszeretettel szedi darabokra, mert valamiért zavarja, ha teljesen össze van rakva.
Csilla még a Kutyás memória kártyát is szereti nagyon. Viszont nem a játéknak megfelelően használja, hanem saját szabályt alkotott hozzá. Szerinte csak úgy jó, ha párkeresőként használja és vissza teszi az eredeti sablonba a kártyákat.
Dóri pedig a screable játéknak örült, amit a képen épp ölelget.
A távirányítós autókkal, vonattal és autópályával csak kipróbálásként játszottak aztán azóta nem is foglalkoztak vele.
Összességében a napi használatban a Tablet van amit úgy használ Dóri és Csilla is ahogy kell és szívesen gyakorolnak rajtuk fejlesztő feladatokat.
A Karácsonyfát már tegnap le kellett szedni, mert Csilla nagyon hiányolta a helyét. Azt hogy visszakerüljön minden úgy ahogy volt.
Dóri és Csilla is elköszönt a fától és Dóri mondta " már csak 12 hónap és megint látjuk "
A díszek persze még fent maradtak a lakásban, mert Csillának csak a hely kellett ahol a fa állt.